Béla, IV.

1206. nov. - 1270. máj. 3. király

II. András és Gertrud meráni hercegnő elsőszülött fia. Gyermekként élte meg anyja meggyilkolását. Előbb házassága, majd a királyi birtokok elajándékozása miatt került ellentétbe apjával. Miután kibékültek, Szlavóniát, és 1226-tól Erdélyt kormányozta teljhatalommal. Hadat viselt a kunok, majd a bolgárok ellen, 1230-ban megalapította a szörényi bánságot. 1235. okt. 14-én koronázták meg, első intézkedéseként az apját szolgáló főurakat eltávolította az udvarból, többeket börtönbe vetett, és elkobozta azok birtokait, akik az anyja elleni összeesküvésben részt vettek.

A tatárok előretörését nem tudta megállítani. Hiába kért segítséget a császártól és a pápától is, de nem kapott mást, "csak szavakat". Kénytelen volt elmenekülni. Csak a tatárok visszavonulása után bontakozott ki igazán államférfiúi képessége. Megmaradt híveivel együtt 1242-ben megkezdte az ország újjáépítését. Birtokadományokkal támogatta a várakat építő nagyurakat, királyi várakat építtetett, elrendelte, hogy kőfallal vegyék körül a városokat. Attól tartott, hogy újra megtámadják az országot a tatárok, ezért igyekezett megszervezni a védelmi rendszert. A Nyulak szigetén Margit leánya számára épített kolostorban töltötte életének utolsó napjait.

A magyar nép "második honalapítóként" tisztelte IV. Bélát.