Erkel Ferenc

Gyula, 1810 - Budapest, 1893. zeneszerző, karmester, zongoraművész

Zenekedvelő családban született: édesapja tanítói munkája mellett egyházi kórust is vezetett. Ferenc Nagyváradon, majd Pozsonyban tanult. Zenei tanítómestere Klein Henrik, a kiváló képzettségű pozsonyi muzsikus volt.

Még 18 éves sem volt, amikor Kolozsvárra szerződött házi zenetanárnak, itt került kapcsolatba Ruzitska Györggyel, az erdélyi zenei élet vezéralakjával. Zenei pályáját zongoraművészként kezdte, alkalmilag azonban vezényelt és zeneszerzéssel is foglalkozott.

1835-ben Pestre költözött. Előbb a Pesti Városi Német Színháznál és a Budai Magyar Színjátszó Társaságnál volt karnagy. 1837-ben lett a Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház első karmestere, ahol közel harminc évig irányította a zenei életet. A színházi munkája a színpad felé fordította érdeklődését. Első operája, a Bátori Mária 1840-ben készült el, a szövegkönyv szerzője Egressy Béni volt. 1844-ben mutatták be a Hunyadi László című operát (ugyancsak Egressy szövegével). A magyar nemzeti Himnusz, Kölcsey költeményének megzenésítésére hirdetett pályázatot Erkel Ferenc nyerte meg.

A szabadságharc leverését követő kényszerű hallgatás után azért kezdett dolgozni, hogy fellendítse a főváros hangversenyéletét. Az ő vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság. Ebben az időben született az 1861-ben bemutatott - Katona József drámája alapján írt - Bánk bán című opera (a szöveg Egressy műve). 1868-ban az Országos Magyar Daláregyesület vezető karnagyává választotta; új tisztsége jó néhány kórusmű megalkotására késztette.

Zenepedagógiai téren is vezető szerephez jutott. Részt vett a Zeneakadémia megalakításánál (1875), amelynek ezután tíz évig igazgatója és zongoratanára volt. Amikor 1884-ben megnyílt az Operaház, Erkel Ferenc lett a főzeneigazgató. A szakemberek értékelése szerint Liszt Ferenc mellett Erkel Ferenc volt a magyar zenei romantika legjelentősebb képviselője. Az ő nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése.