Marianus Ferences Rendtartomány, Ordo Fratrum Minorum, Mariana Provincia in Hungaria; OFM Ordo Fratrum Minorum; OFM
A közösség hivatása: lelkipásztori tevékenység.
Az 1523-as burgosi nagykáptalan utáni időktől tartják számon a két önálló magyar rendtartományt, az egyik a Szűz Máriáról nevezett (mariánus) rendtartomány, a másik az Isteni Megváltóról nevezett (szalvatoriánus) rendtartomány. A török hódoltság idején a mariánus provinciában mindössze 4 ház maradt a magyarországi részen: Pozsony, Sopron, Ormosd (Fridau) és Varasd. Ezekben már csak 30 testvér élt. A török idők után újrakezdődött a szerzetesi élet.
Az első világháború utáni a történelmi változások súlyosan érintették a mariánus provinciát is: a közösség elveszítette felvidéki rendtagjait, nevelési központjait, teológiáját. De 1931-ben sikerült megnyitni Esztergomban a Szent Antal Kollégiumot és Gimnáziumot, új teológia épült Szombathelyen és a noviciátus Bucsuszentlászlón. A II. világháború után 1948-ban 272 tagja volt a rendtartománynak, 17 rendházban (Budapest, Székesfehérvár, Szombathely, Pápa, Veszprém, Sümeg, Bucsuszentlászló, Nagykanizsa, Esztergom, Andocs, Felsősegesd, Nagyatád, Zalaegerszeg, Kapuvár, Káptalanfüred, Kiskanizsa, Pestszentlőrinc) élték az evangéliumi életet Szent Ferenc regulája szerint. Ezt nagy közösséget érte 1950-ben a feloszlatás.
A mariánus rendtartomány 1989-ben újra megkezdte működését. Feladatuk továbbra is a lelkipásztorkodás, előtérbe helyezve mindig a szegények szolgálatát. A magyarországi Mariana Provincia központja Budapesten van, működik kolostor Segesden, Sümegen, Szombathelyen és Zalaegerszegen.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül