Illyés Gyula

Rácegrespuszta, 1902. nov. 2. - Budapest, 1983. ápr. 15. író, költő, műfordító

Ősei uradalmi juhászok és mesteremberek voltak, apja uradalmi gépészként dolgozott. A rácegrespusztai emlékek többször megjelennek Illyés műveiben. Dombóváron kezdte gimnáziumi tanulmányait, majd Bonyhádon folytatta, 1916-tól Budapesten élt. Az 1918-as forradalmi eseményeket lelkesen fogadta, részt vett a Galilei Kör előadásain, a forradalom bukása után vállalta a Vörös Segély támogatásinak szétosztását a letartóztatottak családtagjai között. Első verse 1920-ban jelent meg - név nélkül - a Népszavában.

A budapesti tudományegyetemen bölcsészkarán a filozófia-művészettörténet szakot 1921-ben kezdte el. Miután a segélyakciókban való részvétele miatt letartóztatás fenyegette, Ausztriába menekült, majd 1922 tavaszán Párizsba ment. A Sorbonne-on irodalmat, lélektant és szociológiát hallgatott. Írásait, francia fordításait több párizsi és amerikai magyar lap, valamint a bécsi Ék és a Ma közölte -1925-től Illyés Gyula névaláírással.

1926-ban tért haza Magyarországra, 1927-ben került kapcsolatba a Nyugattal. Barátságot kötött József Attilával, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel. Első kötete a Nyugat kiadásában jelent meg (Nehéz föld, 1928). A Sarjurendek (1930), a Három öreg (1931) kötetei az új népi irodalom megjelenését jelentették a magyar irodalomban. Részt vett a népi írók csoportjának alakulásában, az új népiesség (népiség) irányának létrejöttében.

A szülőföldjén folytatott látogatásának hatására született meg a falukutató irodalom klasszikus műve, a Puszták népe, amely az akkor induló Válasz c. folyóiratban jelent meg folytatásokban. Plebejus demokratizmusa jól megmutatkozik a Petőfi Sándorról írt könyvében. Jelen volt 1937. március 15-én a Márciusi Front megalakulásánál a Múzeum-kertben. Ugyanebben az évben lett a Nyugat társzerkesztője is. Babits Mihály halála után Illyés szerkesztette a Nyugat utódát, a Magyar Csillagot (1941. okt. 1.-1944. márc. 19.).

A főváros ostromát Budán élte át. 1945 tavaszától a Nemzeti Paraszt Párt (NPP) egyik vezető személyisége. Riportsorozatot írt a dunántúli földosztásról 1946-tól 1949-ig Sárközi Mártával együtt szerkesztette az újraindított Válasz című folyóiratot. 1948 végétől távol tartotta magát a közéleti szerepléstől, többször húzódott vissza tihanyi házába. Ötvenedik születésnapjára a Szépirodalmi Kiadó megjelentette Válogatott verseinek gyűjteményét. Ezt némaság követte. 1956-ig nem jelent meg új verseskötete. Fordításokat, népmesegyűjteményeket adott ki. Több történelmi drámát írt, mert úgy vélekedett: ez a legalkalmasabb műfaj a nemzeti tudat ébren tartására és formálására.

Bartók Béla halálának tizedik évfordulójára 1955-ben írta Bartók című versét, melyet a Színház és Mozi című hetilap közölt. A megjelenés után a lapot elkobozták. Hasonló sorsra jutott az Egy mondat a zsarnokságról című verse is, melyet az Irodalmi Újság közölt 1956. november 2-án. Külföldön a magyar emigráció több lapjában is megjelent, de itthon csak harminc év után kerülhetett be posztumusz verseskötetébe (Menet a ködben, 1986).