Kazinczy Ferenc

Érsemlyén, 1759. okt. 27. - Széphalom, 1831. aug. 22. író, a nyelvújítás vezéralakja, az MTA tagja

Birtokos nemes család sarja. Az anyai nagyszülői házban látta meg a napvilágot, de a zempléni Alsóregmecen volt gyermek. 1769-79-ben a sárospataki kollégiumban tanult, majd Kassán, Eperjesen és Pesten volt joggyakornok, 1783-től Abaúj vármegye aljegyzője lett. Első fordításaival is stílusreformot szolgálta, 1788-ban Batsányi János és Baróti Szabó Dániel társaságában megindította az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot, majd Batsányitól elfordulva 1790-ben külön folyóiratot adott ki, az Orpheust. Rövid idő alatt a nemesi ellenzék egyik vezetője, a felvilágosodás eszméinek egyik legjobb hazai ismerője lett, s maga is igen sok vonatkozásban továbbfejlesztette azt.

Mikor 1791-ben elvesztette állását, regmeci birtokára költözött gazdálkodni. A társadalmi haladás iránti rokonszenve 1794-ben a magyar jakobinusok közé vitte. A mozgalom bukásakor halálra ítélték, majd királyi kegyelem az ítéletet bizonytalan ideig tartó várfogságra változtatta. Spielbergben, Obrovicon, Kufsteinben és Munkácson raboskodott hat és fél évig. Ezt az időt később Fogságom naplója címmel örökítette meg. 1806-ban az általa Széphalomnak nevezett Bányácskán települt le (ma Sátoraljaújhely része), ettől kezdve itt futottak össze a haladó társadalmi eszmék, az irodalmi reformtörekvések és a nyelvújítás folyamatai. 1828-ban jelent meg legjobb műve: önéletrajza, a Pályám emlékezete.

Kazinczy maga gazdálkodott zempléni birtokán; sokszor méltatlanul nehéz körülmények között élt feleségével, Török Sophieval és népes családjával. 1831-ben elragadta az országot sújtó nagy kolerajárvány; a széphalmi családi temetőben helyezték örök nyugalomra, ott áll mauzóleuma is.