Lóczy Lajos, id.

Pozsony, 1849. nov. 4. - Balatonfüred, 1920. máj. 13. geológus, földrajzi író

Aradon, majd Zürichben tanult. Hazatérve a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott, 1877-től Széchenyi Bélával kelet-ázsiai expedícióban vett részt. 1900-tól 1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke, 1903-tól haláláig a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója volt, közben egyetemi magántanárként oktatott a budapesti tudományegyetemen.

1891-től a Balaton és környéke földtani kutatását kezdte meg. Mint intézeti igazgató megszervezte a Balaton-kutatást, amelyre jellemző volt az interdiszciplinaritás: a geológiától a meteorológiáig, a biológiától az etnográfiáig koordinálta a szakemberek munkáját. Az általa szerkesztett Balaton-monográfia és az ahhoz kapcsolódó földtani térkép ma is alapját képezi az e területen folyó tudományos kutatásnak. E munkáját a Magyarhoni Földtani Társulat 1915-ben Szabó József-emlékéremmel tüntette ki.

Életéből több mint két évtizedet a Balaton-kutatásnak szentelt. A Balaton tudományos tanulmányozása című monográfia 32 kötetben jelent meg. A Balaton környékének geológiája című művével az MTA nagyjutalmát nyerte. A Bakonnyal kapcsolatos tudományos kutatásai összekapcsolódnak a Balaton-felvidékkel. A Bakony földtani szerkezete című tanulmánya 1910-ben, a Földtani Közlönyben jelent meg.

Balatonfüreden a róla elnevezett gimnázium falán tábla hirdeti emlékét, az intézmény előtt áll bronz mellszobra, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása. Sírköve a balatonarácsi református temetőben, emléktáblája a Balatoni Panteonban és a róla elnevezett barlang bejáratánál van. A balatoni kutatásokat Csopakról irányította, ahol tábla őrzi emlékét.