Móra Ferenc

Kiskunfélegyháza, 1879. júl. 19. - Szeged, 1934. feb. 8. író, újságíró, muzeológus

Tanulmányait - a család szegénysége miatt - nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csak egy évig tanított mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn, majd a Szegedi Napló munkatársa lett. 1913-tól 1919-ig a lap főszerkesztője volt, de később is munkatársa maradt. 1904-től a város Somogyi Könyvtárának és a Városi Múzeumnak volt a munkatársa. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után ő lett a múzeum igazgatója. Móra Ferenc itteni munkásságának kiemelkedő eredménye az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken végzett régészeti feltárásokról szóló beszámolói. Tagja volt a Petőfi (1915) és a Kisfaludy Társaságnak (1931). Szépírói pályáját versírással kezdte, elbeszéléseiben és regényeiben érzékletesen ábrázolta a parasztság kiszolgáltatottságát. Stílusának jellemzői: a könnyed humor, az élőbeszédhez közelálló világos fogalmazás, a fordulatos meseszövés.

A Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait is bírálata a Hannibál feltámasztása című regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, bár később - 1956-ban - Hannibál tanár úr címmel film is készült belőle.

Regényeiben, novelláiban gyakran dolgozott fel történelmi témákat, de szívesen mesélt gyermekkori élményeiről is. (Rab ember fiai, 1909; Mindenki Jánoskája, 1911; Kincskereső kis ködmön, 1918; Négy apának egy leánya, 1927; Ének a búzamezőkről, 1927; Aranykoporsó 1932.) Ifjúsági művei magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették.

Meleg barátság fűzte a szintén Szegeden élt Juhász Gyula költőhöz.