Rimaszombat, 1817. szept. 28. - Hanva, 1868. júl. 30. költő, lelkész

Igriciben nevelkedett apai nagyszüleinél, innen került a sárospataki kollégiumba. Ott szolgadiákként tanult, felsőbb tanulmányai során bölcsészetet, jogot és teológiát végzett, 1846-ban tett papi vizsgát Miskolcon. Hogy költségeit fedezze, sokat nevelősködött családoknál, így ismerte meg Petőfi Sándort is. Hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé. Pesten jogot hallgatott, majd Bejére ment papnak. Az irodalomban ekkor már neve volt. 1848 nyarán a miskolci avasi egyházközség megválasztotta lelkésznek, de hivatalát nem látta el, mert szülőföldje, Gömör nemzetőreivel a pákozdi csatamezőre vonult. 1849 áprilisától Kelemér lelkipásztora volt, egykori lakása ma emlékház. 1851 szeptemberétől haláláig Hanván szolgált. A szabadságharc bukása után képes beszédben, allegóriákban szólt nemzetéhez. Arany Jánoshoz élete végéig meleg barátság fűzte.

Vélemények: Tompa Mihály

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül