Alsólendva, 1858. ápr. 16. - Budapest, 1937. júl. 31. szobrász
A budapesti Mintarajziskola elvégzése után a bécsi, majd a müncheni akadémián folytatta tanulmányait, érdeklődéssel tanulmányozta a francia és belga mesterek munkásságát. Első nevezetes alkotása az 1884-ben készült Mária és Magdolna című márványszobor, majd 1889-ben befejezte Huszár Adolf által abbahagyott Aradi vértanúk szobrát. Ezt követően számtalan emlékszobrot készített: Budapest, Honvédszobor, 1889 -893; Andrássy Gyula lovas szobra; a hat más szobrásszal kivitelezett Millenniumi emlékmű, 1894-1929, építésze Schikedanz Albert; Erzsébet királyné, 1932; az Orbán Antallal közösen készített lebontott Tisza István-szobor, 1934; Szegeden a Deák Ferenc-szobor).
A századforduló szobrászművészetének hivatalosan is elismert képviselője, a neobarokk emlékműszobrászat legjelentősebb mestere volt. Elemzői szerint művészetét bravúros mesterségbeli tudás, barokkos mozgalmasság, pátosz és festőiség jellemezte. Munkásságának elismeréseként számos kitüntetést, díjat, aranyérmet nyert.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül